Egy kődobostorta krémje és tésztája, Nógrádban (jún. 3.)
Részvételi díj
Időtartam
Max. létszám
Túra típusa
Helyszín
Nehézség
Hossz
Túraajánló
Különleges rétegek a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark három helyszínén
„Az ellentétek vonzzák egymást” - szól a mondás. Tűz és víz, kegyhely és földtan?! Mi sülhet ki ebből? Ezek valóban ellentétek vagy gyönyörűen egymásra épülő adottságok, helyzetek? Sejthető a válasz. A völgyből föltekintve a kishartyáni Kőlyuk-oldal meredek fala az égig nyújtózik. Mint egy azték piramison, kőzetbe vájt lépcsősor kanyarog fölfelé kalandra hívva. Ugyan kik készíthették? Miért vájtak kis lakot a homokos kőzetbe? Fentről, a kőbevésett barlangból gyönyörködhetünk a szelíd völgy megnyugtató pazar látványában. Miután megtudtunk mindent a kőzetről és néhány dolgot a korábban itt lakókról is, aláereszkedve autóba szállunk és indulunk következő megálló helyünkre.
Sámsonházán a dobostorta szerű színes kőzetek keletkezésekor égetően forró láva ömlött sisteregve az egykori tengerbe, mintha csak egy Kanári-szigetekről szóló drámai tudósítást látnánk. Az így kialakult gázhólyagok akár barlangi méreteket is elérhettek. Az egykori kőbányában a vulkáni képződmények izgalmas változatossága mellett a sekély trópusi tengerben élő ősmaradványok lenyomataival is találkozhatunk. Azért, hogy lássuk a fától az erdőt felkapaszkodunk a szemközti kilátópontra, ahonnét jól tanulmányozható a dobostortaként egymásra rakódott vulkáni és üledékes kőzetek sorozata, a torta krémje és tésztája.
Harmadik megállóhelyünk a mátraverebélyi Szentkút Kegyhely. A barátlakásoknál átismételjük a barlang fogalmát, ismét láthatjuk a trópusi-szubtrópusi tenger üledékeit, az itt feltűnően gazdag élővilágának maradványaival, továbbá az üledékképződés igen érdekes jegyeit. Firkáljunk, vagy ne? Egyértelműen ne, de… Közelebbről megszemlélhetjük egy ártufa anyagát, majd egy vető felületére is rátehetjük a kezünket. Poszeidón és Vulcanus (ha együtt élhettek volna) küzdelmének szemmel látható nyomait érzékelhetjük a kőzetekben. Majd a források „csodatevő” hatásának titkait nyomozzuk. A túra során részben választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy miért Szentkút a Nemzeti Kegyhely neve, miért nem Szentforrás?
A túra egyik különlegessége, hogy a Magyarországon csak néhány helyen fellelhető barátlakások közül (Tihany, Nagymaros, Kishartyán, Mátraverebély) kettőt is meglátogatunk.
Regisztráció & árak
JEGYÁRAK:
felnőtteknek 4 000 Ft,
gyerekeknek (14 év) 2 000 Ft
nyugdíjasoknak 2 000 Ft
Családoknak 1 000 Ft engedmény
Jelentkezni vagy az adatok megadásával, vagy az info@geolotours.com címre egy regisztrációs levéllel lehet
Amit a program tartalmaz / nem tartalmaz
- túraszervezés
- túravezetés
- telekocsi szervezés
- utazás
- étkezés
Információk a túráról
Találkozó/indulás
9.00 Kishartyán Kőlyuk-oldali leágazónál lévő parkolóban, a temetőnél.
Térkép:
https://www.google.com/maps/place/Kisharty%C3%A1ni+K%C5%91lyuk-oldal/@48.0774797,19.7074298,17z/data=!3m1!4b1!4m6!3m5!1s0x474013678c964a09:0x99ae82d8d1a81e4!8m2!3d48.0774761!4d19.7100047!16s%2Fg%2F11g2nz7hms
Napi program
A Nógrád-Gömöri térség egyik legszebb ismert és rejtett nevezetességeit járjuk be 6-7 órás túránk során. Három megállóhelyet látogatunk meg, amelyek között saját autóval közlekedünk.
Az első megálló a kishartyáni Kőlyuk-oldal, ahol célunk a különböző földtörténeti időszakokban lejátszódó folyamatok megismerése a falat felépítő kőzetek anyagára vonatkozóan (kb. 1,5 km könnyű gyalogos terep lépcsőmászással). Hogyan keletkezett a homok, majd ebből a homokkő kb. 20-25 millió éve? Mikor és hogyan alakult ki a jelenlegi völgy? Kik és miért vésték a remete-lakokat a homokkőbe? Még a kevésbé köztudott pataerózióval is barátságot kötünk.
Autóba a szállva a második megálló a sámsonházai Vár-hegyi kőfejtő (kb. 1,2 km közepes nehézségű gyalogos terep lépcsőmászással). Megpróbáljuk kideríteni a nem vízszintes, ugyanakkor váltakozó színű dobostortaszerű rétegek kialakulás módját. Megismerkedünk a sekély trópusi tengerben élt ősmaradványok kőlenyomataival, továbbá a nedves környezetre ömlő lávában kialakult gázhólyagokkal, amelyek akár barlangi méreteket is elérhetnek. Ha nem volt elég közelről megnézni a kőzeteket egy panoráma kilátópontról is áttekinthetjük a bányászat által kibontott rétegeket. Itt fogyasztjuk el a magunkkal hozott ebédet is.
A túránk Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen ér véget (kb. 3 km közepes nehézségű gyalogos terep egy kisebb kaptatóval). A barátlakásoknál átismételjük a barlang fogalmát, ismét láthatjuk a trópusi-szubtrópusi tenger üledékeit, az itt feltűnően gazdag élővilágának maradványaival, továbbá az üledékképződés igen érdekes jegyeit. Firkáljunk, vagy ne? Egyértelműen ne, de… Közelebbről megszemlélhetjük egy ártufa anyagát, majd egy vető felületére is rátehetjük a kezünket. Poszeidón és Vulcanus (ha együtt élhettek volna) küzdelmének szemmel látható nyomait érzékelhetjük a kőzetekben. Majd a források „csodatevő” hatásának titkait nyomozzuk. A túra során részben választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy miért Szentkút a Nemzeti Kegyhely neve, miért nem Szentforrás?
15.30-16.30 között várható a túra vége. A Kegyhelyen van lehetőség GeoFood minősítésű (az alapanyagok nagy része a Geopark területéről származik) meleg étel elfogyasztására.
Túravezető
Prakfalvi Péter
![]() |
Péter Nógrád megyében igazán otthon van. Nemcsak túrákat vezet, hanem ismeretterjesztő füzeteket is ír a terület földtanáról, ásványvizeiről és bányászattörténetéről. Túravezetéskor, ha már túl sokat beszél nyugodtan leállíthatod, nem sértődik meg érte. Megnyerő módon rá fog venni az együttgondolkodásra; arra, hogy merjük feltenni a kérdést, hogy hogyan keletkezett. Legfeljebb nem mindig jutunk el a megoldásig. |
Fontos tudnivalók
A túra nehézsége
2 nehézségi fokozat – Táv: 5,5 km – Szintemelkedés 200 m - könnyű kirándulás
(nehézségi fokozatok beosztását a Gyakori kérdések menüpontban találod)
Ajánlott felszerelés
Öltözet: Kényelmes túrabakancs vagy túracipő, kipróbált zoknival. Esőkabát rossz idő esetére, fejfedő és napszemüveg erős napsugárzás ellen.
Csomagolás: egy kisméretű hátizsák praktikus, amiben a hozott öltözék és élelem is elfér.
Étkezés és ivóvíz
Szendvicsek készítése célszerű, egy kis friss gyümölcs kint a természetben egészen másképpen esik – meglátod!
Fontos, hogy a túrára legalább 1-1,5 liter ivóvízzel induljunk.
Túravezető: Prakfalvi Péter, geológus (tel: 20/772-59-98, praki57@gmail.com)