Tengerparti séta Hármashatáron innen és túl – geo-körtúra a Budai-hegységben

Budapest fantasztikus város. Fürdők, barlangok, zene, kultúra, építészet, történelem, gasztronómia mind-mind lenyűgözi az idelátogatót, kényezteti az itt lakót. Ennek a páratlan harmóniának a Duna, a Pesti-síkság és a budai hegyek adnak teret. Ki gondolná, hogy a hegyeknek is éppolyan izgalmas története van, mint magának a városnak! Gyere, és fedezd fel Te is! Az itteni kőzetek egy 200 millió éves trópusi tengerparton keletkeztek valahol lent délen, majd a kőzetlemezek kalandos utazásba kezdtek. Voltak nyugodt időszakok, mikor az idősebb képződményekkel fiatalabbak kerültek kapcsolatba, voltak nehezebb periódusok, mikor minden pusztult, úgy, mint a város mikor átszaladt rajta a történelem. Eldugott kőfejtőkben megmaradt mozaikokból, dombtetőn kiálló sziklák szövetéből áll össze a hegy története. Az Országos Kéktúra Budapest közeli szakaszát is magába foglaló sétánk útvonala látnivalókban rendkívül változatos. Utunk során egy sok éven át elfelejtett kis Árpád-kori templom, természetes és mesterséges kilátópontok gyönyörködtetnek, melyekről csodaszép panoráma tárul elénk. Túránk vége felé a Guckler Károly-kilátónál Budapest mesés látképét a tágabb táj rendezi egy tökéletes festménybe. Jó időben a Mátra, sőt akár a „palóc Olimposz”, a Karancs csúcsai is csipkézhetik a horizonzot.

Kőtigrisek, színes sziklák, izgalmas kísérletek, geomóka a Budai-hegységben 5-14 éveseknek

Gondolkoztál már azon, ki vihette fel az óriás köveket a hegy tetejére? Szeretsz kirándulni, a természetben játszani? Ha igen, akkor a legjobb helyen jársz! Egy olyan időutazásra hívunk, ahol domboldali labirintusban kalandozunk, tengerparti tigrisek nyomába iramodunk, mi leszünk a kanyot kivájó folyó, bányákban kövek belsejében kincskeket keresünk. Most egy rövid időre te is a tudósok bőrébe bújhatsz. Kukkants bele varázsládánkba, próbáld ki a geológusok eszközeit, és fedezd fel a kövek és őslények világát! Nyomozásaink során sokféle követ látunk és gyűjtünk, és ha ügyes vagy, még apró ajándékok is elő fognak kerülni. Amíg te játszol, anya, apa, tesó sem fog unatkozni – ők is részesei lesznek a kalandnak!